Aktualitások

Információk a 2024. évi naptárakról -##- Változások a szemétszállítási díj fizetésével kapcsolatban -##- Nagydarabos műanyag hulladék átvétele szünetel -##- Textil hulladék díjmentesen leadható minden hulladékudvarban

KanizsaTV 2019.09.05

Konténereket helyez ki a Viridis-Pannonia Kft. a szelektív szigetekhez szeptember 9-től október 11-ig
Ennek célja, hogy megelőzze a hulladék illegális lerakását.

Ennek célja, hogy megelőzze a hulladék illegális lerakását, ugyanis vannak olyanok, akik a lomtalanítás után is a szelektív gyűjtőkhöz viszik az otthon feleslegessé vált dolgokat. A szolgáltató hat-hét konténert mozgat majd helyszínről helyszínre, így a város összes szelektív szigete sorra kerül az akció végéig.

– Idén ősszel egy rendkívüli akciót hirdetünk: minden egyes szelektív sziget mellé egy nagyméretű konténert fogunk tenni, ahova akár vegyeshulladékot, akár lomhulladékot is el lehet helyezni. Azt szeretnénk kifejezetten kérni, hogy a szelektív hulladékot továbbra is a szigeteken található harangokba vigyék a lakosok. Továbbá ősszel, október elején lesz a szokásos elektronikai és veszélyeshulladék-gyűjtés, tehát ilyen jellegű hulladékot sem várunk ezekbe a konténerekbe – mondta Molnár-Rodek Bernadett, a Viridis-Pannonia Kft. szolgáltatási és értékesítési igazgatója.

 

 

Zalai Hírlap 2019.03.12.

 

Zaol.hu 2019.01.03

Idén is elszállítják a fákat Nagykanizsán

A szolgáltató cég idén is szervezett keretek közt, heti rendszerességgel gyűjti össze a városban és a környező településeken a kidobott karácsonyfákat.

Legtöbben vízkereszt napján, s az azt követő időszakban válnak meg az ünnep ékétől. A fenyőfákat a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. gyűjti össze Nagykanizsáról, a város peremkerületéről és a körzethez tartozó dél-zalai falvakból.

Molnár-Rodek Bernadett szolgáltatási és értékesítési igazgató jelezte: január 7-én, hétfőn kezdik a fák gyűjtését.

– Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervnek megfelelően a hónap során két alkalommal kell elszállítanunk a fenyőfákat a városból és a falvakból. Nagykanizsán a következő két hét során mindennap jár a „fenyőjárat”.

Nagykanizsán, a családi házas övezetekben a biohulladék gyűjtésének napjain, a társasházaknál pedig hétfőn és csütörtökön gyűjtik a fenyőt.

– Kérjük, hogy mindenki díszek nélkül rakja ki a fákat – folytatta Molnár-Rodek Bernadett. – A társasházi övezetben a hulladékgyűjtő edényekhez vagy a szelektív szigetekhez közeli zöldterületekre, családi házas övezetben pedig a házak elé, a szürke edény helyére; a már ismert szállítási napok előtti estén, vagy aznap reggel. A fákat ne dobja senki olyan területre (parkolóba, járdára), ahol a forgalmat akadályozná a hulladék. Nem feladatunk, hogy az ablakon át kidobott, a ház tövében heverő fenyőket egyenként összegyűjtsük, ezért is kérjük a lakosság együttműködését.

Az igazgató elmondta: a begyűjtött fákat ledarálják. Ezt követően erőművekbe kerül a fenyő, ahol fűtőanyagként hasznosítják.

 

Zalai Hírlap 2019.01.03

 

Zalai Hírlap 2018.12.14

KanizsaTV 2018.12.12

A mikulásvirág és a karácsonyi kaktusz december virágsztárja

Ezeken kívül is vannak bőséggel adventi koszorúk, bel- és kültéri díszek a boltok polcain.


A virágkötők számára az év utolsó hónapja is zsúfolt, feladattal, munkával teli. És nemcsak az otthonok díszítésére gondolnak, hanem az ünnepi kegyeletre, emlékezésre is. - A mindenszenteki forgatag elmúltával – ami a mi fő specialitásunk, a temető közelségénél fogva – a karácsonyra készülünk. Kollégáink az adventi koszorúkat, illetve díszeket készítik. A kínálatunkban vannak olyan díszek, amik a lakásba, illetve az ünnepi asztalra valók. De a temetőbe, a sírokra való kegyeleti díszeket is keresik, amivel megfelelő módon fel tudják díszíteni a szeretteik sírját - mondta el Farkas Gábor a Netta-Pannonia Kft. szolgáltatási vezetője.

 

Zaol.hu 2018.11.17.

Felkészültek a havazásra Nagykanizsán

A téli időszakban a Netta-Pannonia Kft. egyik kiemelt feladatának tekinti a város úthálózatának síkosságmentesítését és a hó eltakarítását.
 

A munkákról és a géppark állapotáról pénteken a szolgáltató szakemberei, valamint Dénes Sándor polgármester a cég Vár utcai telephelyén tartott sajtótájékoztatót.

– A tél közeledtét már a bőrünkön érezhetjük, hiszen reggelente egyre többször vannak mínuszok – mondta Dénes Sándor. – A Netta munkatársai és gépei már évek óta 250 kilométernyi bel- és külterületi úton, kerékpárúton és járdán végeznek hó és síkosság elleni védekezést magas minőségben. Ezenkívül közterületi lépcsőket, buszmegállókat és gyalogátkelőket tisztítanak meg.

Dénes Sándor (balról a második) a kft. szakembereivel megnézte a gépparkot Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A városvezető hozzátette: szeretné, ha a téli időszakban a város közössége együttműködő és megértő lenne, hiszen a szakemberek pontosan tudják, milyen sorrend szerint kell haladni a hóeltakarítással. Felhívta a figyelmet arra, hogy a családi házas övezetekben a járdák takarítását az adott ingatlan tulajdonosának kell elvégeznie. A polgármester kérte, a szomszédok segítsenek ebben azoknak az időseknek, akik nem tudják megoldani.

Csendes Tamás, a szolgáltató közterület-gondozási vezetője elmondta: a téli síkosságmentesítés és a hóeltakarítás megfelelő ellátásához korszerű, 12 darabos gépparkkal és képzett sofőrökkel rendelkeznek. A gépek mindegyike sószóró adapterekkel felszerelt. Szélsőséges időjárás esetén szerződött alvállalkozókat vonnak be a munkába.

 

KanizsaTV 2018.11.16.

Felkészült a télre a Netta-Pannonia Kft.

A sóraktárat feltöltötték, a tolólapokat és sószóróberendezéseket pedig már felszerelték a teherautókra.

A Téli intézkedési terv tegnap lépett életbe, már állandó készenléti rendszer működik. Az időjárás-előrejelzések szerint a következő napokban beköszönt a hideg, egyes területeken pedig már a hétvégén is akár -6 fokig csökkenhet a hajnali hőmérséklet. A téli szezonra a Netta-Pannonia Kft. is felkészült. – 600 tonna sóval, dolomittal és karbonáttal készülünk a síkosságmentesítési feladatok ellátására. Emellett a bevetésre szánt gépállományunk műszakilag átnézésre és felkészítésre került. A tolólapok és sószóró berendezések felszerelésre kerültek, továbbá mind a fizikai, mind a szellemi állomány egy meghatározott beosztás szerint kerül majd behívásra az adott beavatkozás esetén – mondta el Csendes Tamás a Netta-Pannónia Kft. közterületgondozási vezetője.

A polgármester arra kéri a kanizsaiakat, hogy havazáskor legyenek együttműködők és megértők, hiszen a szakemberek kategóriáknak megfelelően járják majd a város útvonalait, és eszerint végzik a síkosság-mentesítést, valamint a hóeltakarítást.  – És azt se tessék elfelejteni – ezt a város közössége felé mondom –, hogy a gyalogjárdát, ami ott van előttünk, azt nekünk kell eltakarítani. És hogyha a szomszéd néni idős, öreg, és ezt nem tudja megtenni, akkor pedig mi vegyük kézbe a lapátot és csináljuk meg a szomszéd előtt is. Hiszen közös érdekünk az, hogy megbirkózzunk a téllel – fogalmazott Dénes Sándor polgármester. A Téli intézkedési terv tegnap lépett életbe, így már az állandó készenléti rendszer működik a cégnél.

 

Kanizsatv.hu 2018.10.30.

Megnőtt a forgalom a virágboltokban
A közelgő mindenszentek és halottak napja miatt egyre többen keresik fel a virágboltokat.

Az árusok szerint változnak a vásárlói igények, a hagyományos koszorúk helyett egyre többen keresik az úgynevezett beültetett tálakat, illetve a gyertyák és mécsesek mellet a LED-es termékek iránt is megnőtt a kereslet. De virágot, valamint a sírok és környékének gondozásához szükséges anyagokat is sokan vásárolnak. – Ebben az időszakban, a készülődés idejében a kőzúzalék, ami nagyobb mennyiségben fogy, a műanyag vázák, vázabetétek, cserépalátétek, amiket nagyon keresnek. Valamint az árvácskák, krizantémok, amiket cserepesen, vagy virágbeültetésként visznek ki a temetőbe - mondta Kálovics Andrea, a Netta-Pannonia Kft. parkgondozási referense.

 

 

Kanizsaujsag.hu 2018.10.16.

Hetente egyszer elviszik a zöldhulladékot az úgynevezett olajtelepről

A lehullott lomb elszállítását a Netta Pannonia Kft. végzi. A szolgáltató munkatársai a közterületekről a kertekbe hullott lombhulladékot is elviszik.

– Az Olajtelep egy kiemelt helyszín, pláne a Mindenszentek közeledtével, a Tripammer úti temető a közelben van, és önmagában is egy védett területen vagyunk, tele platán fával. Az őszi időszakban a platánfa, a juhar és a gesztenyefa lombhulladékát kezdjük el elsősorban szedni. Az olajtelepi lakók ki lettek értesítve, december végéig heti egyszeri alkalommal szállítunk az Olajtelepről. A kollégáink kézi és gép erővel egyszerre gyűjtik a falevelet, mind a köztisztaság, mind a parkgondozás tekintetében - fogalmazott Csendes Tamás közterület-gondozási osztályvezető.

 

 

kanizsaujsag.hu 2018.10.12.

Elkezdődött az őszi virágültetés a belvárosban

A Netta-Pannonia munkatársai a VIA Kanizsa Zrt. megbízásából 15 500 árvácskát és 9000 tulipánhagymát ültetnek el a következő napokban.


Elkezdődött az őszi virágültetés a belvárosban. A Netta-Pannonia munkatársai a VIA Kanizsa Zrt. megbízásából 15 500 árvácskát és 9000 tulipánhagymát ültetnek el a következő napokban. A virágok az Erzsébet teret és a Fő utat díszítik majd. A szakemberek szerdán kezdtek hozzá a talaj előkészítéséhez, a tápanyag utánpótlásához és az ültetéshez. A virágosítást a jövő hét végére befejezik.

Zaol. hu 2018.10.08

Jubileumot ünnepelt a Netta-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft.

Csütörtökön 25 éves fennállását ünnepelte a Medgyaszay Házban a Netta-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft.
 

Az eseményen nemcsak a hulladékbegyűjtéssel foglalkozó önkormányzati cég vezetése és dolgozói vettek részt, hanem meghívást kaptak rá a térség polgármesterei, dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes is. A tulajdonos nagykanizsai önkormányzat nevében Dénes Sándor polgármester mondott köszöntőt. Beszédében kifejezte elismerését a cég valamennyi dolgozójának azért, mert immáron 25 esztendeje kimagasló szaktudással és elköteleződéssel, kiváló minőségben végzik munkájukat.

– Büszkék vagyunk arra, hogy a Netta-Pannonia Kft. évtizedek óta úgy építkezik új szolgáltatások bevezetésével és úgy oldja meg komoly nehézségek árán kötelezettségeit, hogy munkája nehézségei mások számára a legtöbbször láthatatlanok maradnak – mondta a város első embere. – S még emellett is törekszik arra, hogy plusztevékenységek vállalásával részese legyen a város életének. Kiállítást tart fenn, rendezvények támogatója és szervezője, rekordkísérletek résztvevője a szakmai feladatok mellett. Kimondható: a cég a társadalmi felelősségvállalás nagyszerű példája.

A beszédet követően Dénes Sándor egy emléklappal is köszönetet mondott a cég dolgozóinak, amit a vállalkozás nevében Áfra Barnabás ügyvezető vett át. Hasonló dokumentummal méltatta a negyedszázados teljesítményt dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.

Zalai Hírlap 2018.10.01.

delzalapress.hu 2018.07.26

Szelektív szigetek szűnnek meg Nagykanizsán

A város kilenc pontján megszüntette a szelektív szigeteket a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. A szolgáltató a folyamatos, nagy mennyiségű illegális hulladék-elhelyezés miatt döntött így.
A Rákóczi és a Jókai utca sarkáról is eltűnt a szelektív sziget. A környékbeli lakók szerint érthető a szolgáltató döntése, mert rendszeresen, a környező utcákból is hordtak a kukákhoz illegális hulladékot.


(Felgyújtott szelektív hulladéklerakó sziget Nagykanizsán. Fotó: archív)


– Halomszám állt a szemét, hétről-hétre. Hiába takarította ki a Pannonia, másnap ugyanannyi volt a szemét. Nem tudták, hogy a zöld üveget a zöldüveges ládába vagy éppen fordítva kell dobni. Halmokba állt a szemét, ez egy nagyon szomorú dolog. A lakókat meg is értem, akik itt laknak, hogy fel vannak háborodva, de engem is felháborít, pedig egy pár házzal odébb lakom – mondta Horogh Gyula. Kiskanizsán is rengeteg problémát és konfliktust szült a szemétlerakó szabálytalan használata.

A megszüntetett hulladéklerakók mind családi házas övezetekben voltak.

– Személy szerint nagyon sajnálom, de én megértem a Pannonia-Nettát, mert áldatlan körülmények voltak itt. Én nem is tudom, hogy emberek hogy gondolják azt, hogy törmeléket hoznak, de volt olyan is döglött kutyát tettek itt ki. Én tudom jól, hogy a lakóknak sem volt mindegy ez a bűz, ami itt áradt. Szerintem éjjelente voltak itt patkányok is – fogalmazott Horváth Ferenc.

A napokban megszüntetett hulladéklerakók mind családi házas övezetekben voltak. Az ott uralkodó állapotok közegészségügyi okokból is indokolttá tették a 9 szelektív sziget elszállítását.

– Mind a nagykanizsai rendelet, mind a hulladéktörvény lehetővé teszi a szolgáltatónak, hogy ezt a döntését meghozza. Nagykanizsán ehhez még a Via jóváhagyása is kellett. Mivel ezek családi házas övezetben találhatóak, szeretném hangsúlyozni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés továbbra is a lakosság rendelkezésére áll, hiszen Nagykanizsán a családi házas övezetekben házhoz menő szelektív gyűjtés működik, sárga és kék zsákban.

Ezeket díjmentesen biztosítjuk a lakosság részére – nyilatkozta Molnár-Rodek Bernadett, a Viridis-Pannonia Környezetvédelmi Kft. szolgáltatási és értékesítési igazgatója. A szelektív gyűjtéshez szükséges zsákokat a gyűjtőjáratok munkatársaitól és a szolgáltatónál is igényelhetik a kanizsaiak.
(Forrás: Kanizsa Újság)

Zaol.hu 2018.07.02

A szelektív gyűjtőszigeteket szeméttelepnek nézik Nagykanizsán

A város területén több helyszínen szelektív gyűjtőpontokon lehet elhelyezni a papír, a műanyag és fém csomagolási hulladékot, valamint az üveget. Szinte mindennapos látvány, hogy az edények körül oda nem illő hulladék halmozódik fel. Ezeknek az elszállítása pluszköltséget jelent az önkormányzat alvállalkozójaként dolgozó hulladékkezelő cégnek. – A szigetek működése egyszerű: az edénybe kizárólag az a típusú hulladék rakható, ami fel van tüntetve rajta – mondta Áfra Barnabás, a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– Az edények mellé lerakott, eltérő összetételű hulladék illegálisan kerül oda. Az elfogadott hulladéktörvény – egy korábbi tervezete ellenére – végül nem tette lehetővé kamerák felszerelését a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók számára. Vannak városok, ahol közterületi kamerákkal kifejezetten a gyűjtőszigeteket figyelik. Ha beazonosítható a tettes, akkor szigorú pénzbüntetéssel sújtható. Hisszük, hogy drasztikus lépésekkel eredményt lehetne elérni ebben az ügyben. Városképi és közegészségügyi okból a közszolgáltató jelenleg rendszeresen eltakarítja az illegális hulladékot, de ezt hosszú távon nem tartja megoldásnak. Amíg nincs következmény (akár bírság), addig nem látnak reményt a változásra.

Akár ezt a kiskanizsai gyűjtőszigetet is felszámolhatják, ha nem javul a helyzet Fotó: Szakony Attila

A legkritikusabb helyszíneken a Via Kanizsa Nonprofit Zrt. munkatársaival egyeztetve felszámolták a gyűjtőszigetek egészét, ezeken a helyeken az illegális lerakás is megszűnt. További szigetek megszüntetése is tervben van, jelezte Áfra Barnabás, és hozzátette, a hulladékelhelyezésel kapcsolatos felvilágosításra is nagy hangsúlyt fektetnek.

KanizsaTV 2018.06.29.  - Virágot egy Mosolyért

Idén is csatlakoztak a Netta-Pannonia cégcsoport munkatársai a virágkötők nemzetközi kezdeményezéséhez

Virág járt egy mosolyért tegnap délután az Erzsébet téren. Idén is csatlakoztak a Netta-Pannonia cégcsoport munkatársai a virágkötők nemzetközi kezdeményezéséhez, melynek célja, hogy bebizonyítsa: mindenkinek jár egy virág és egy mosoly. Országszerte rengeteg csokrot helyeztek el utcákon, köztereken és a parkokban egyaránt. Így volt ez az Erzsébet téren is, ahonnan bárki hazavihette az elrejtett színes virágkölteményeket. A kanizsai szervezők meglepetésükért cserébe csak annyit kértek, hogy a csomagoláson látható elérhetőségek valamelyikére küldött vagy feltöltött mosolygós fotóval mondjanak köszönetet az újdonsült virágtulajdonosok.

– Ezt a kezdeményezést két virágkötő találta ki, mert van egy „pangós” időszakunk, amikor elmúlnak a tanévzárók, és valamivel serkentenünk kell az embereket arra, hogy igenis fontos a virág az életükben. Ezért ők kitalálták, hogy csinálnak egy-egy ilyen mosolynapot és pici, aranyos kis csokrokat kötnek, mi pedig teljesen ingyen és bérmentve kihelyezzük, és aki ezt megtalálja, az vigye haza. Nekünk annyi visszajelzés kell, hogy feltöltenek egy mosolygós képet – magyarul örömet szeretnénk szerezni az embereknek. Kicsit az is a célunk, hogy a virágot ugyanúgy szeressék, mint ahogy szerették eddig is – fogalmazott Lukácsné Grózner Andrea, a Netta-Pannonia Virágbolt virágkötő mestere.

Zalai Hírlap 2018.06.29.

KanizsaTV.hu - Hírek 2018.06.13

Jövő szombaton lesz a Múzeumok éjszakája
Az országos rendezvényhez a kanizsai Thúry György Múzeum idén is csatlakozik, ahol a programok középpontjában a szövés-fonás, illetve a kézműveskedés áll.
A Netta-Pannonia szintén várja az érdeklődőket a kanizsai várat bemutató tárlatára, a Magyar Plakát Házban pedig interaktív tárlatvezetést tartanak majd. Június 23-án lesz a Múzeumok éjszakája, amelyhez a Thúry György Múzeum a népi textíliákat bemutató kiállításával csatlakozik; a kísérőprogramokat a néphagyományok és a kézművesség jegyében rendezik. Az intézmény amatőr alkotóknak – szövőknek, fonóknak, hímzőknek és varróknak – is pályázatot hirdet, a kézimunkákat jövő szerdáig várják.  A programok négy órakor kezdődnek, a megnyitó hat órától lesz. Ennek keretében leleplezik az éj műtárgyát: egy összeállítást a Romlottvár különleges régészeti leleteiből, illetve először adják át az intézmény új szakmai elismerését, a Kerecsényi Edit-emlékplakettet. – A múzeumot kívülről támogató, az intézmény gyűjteményeit gyarapító embereket tervezzük díjazni a következő években, ezzel is tovább örökítve Kerecsényi Edit szellemiségét, ő ugyanis tavaly ünnepelte volna a 90. születésnapját. A Múzeumok éjszakáján szeretnénk ezzel egy hagyományt teremteni – mondta Száraz Csilla a Thúry György Múzeum igazgatója. 

Nemcsak a múzeum, hanem a Netta-Pannonia is időutazásra hív jövő szombaton 16 és 22 óra között a Vár utcai ügyfélszolgálat melletti kiállítótérben, ahol az egykori kanizsai vár történetét lehet megismerni. – Lehetőséget biztosítunk arra is, hogy az ott lévő kiadványokat, maketteket, ajándéktárgyakat megvásárolhassák az odalátogatók. Ezen kívül a gyermekeknek kézműves-foglalkozással készülünk, amelyen például pajzsot, zászlót, címert is készíthetnek maguknak – fogalmazott Plander Zsófia a Netta-Pannonia Kft projektmenedzsere. A Múzeumok éjszakáján a Magyar Plakát Ház is kitárja kapuit, ott a Láthatatlan világ, avagy a nem látók világa című kiállításon tartanak interaktív tárlatvezetést a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének tagjai éjfélig.


Kanizsa TV 2018.06.12

Sikeres volt

Csaknem 15 tonna veszélyes hulladékot gyűjtött össze a szolgáltató a nemrég véget ért akcióban.

Zalai Hírlap 2018.06.06

Zaol.hu 2018.05.29.

A város több pontján ingyenes veszélyes- és elektronikaihulladék- gyűjtési akciót tart a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. Legközelebb június 1-jén és 2-án kilenc helyszínen várják a lakókat.

A cél a hasznosítás

A cég 12 éve foglalkozik ezzel a tevékenységgel, s mivel évről évre egyre többen élnek a lehetőséggel, több napig számos helyszínen várják a lakosságtól a háztartásokban összegyűlt, elkülönítetten gyűjtött veszélyes és elektronikai hulladékokat.

– A korábbi évektől eltérően képmegjelenítő elektronikai hulladékokat (tévé, monitor) a gyűjtés során nem veszünk át, ezek leadására kizárólag a Vár utcai telephelyünkön biztosítunk lehetőséget – mondta Kazányi Gréta, a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. megbízott környezetvédelmi vezetője. – Az akció célja, hogy hasznosítani lehessen a háztartásokban képződő elektronikai hulladékokat, elemeket, akkumulátorokat, a fáradtolajat, valamint a használt sütőolajat, míg a festékmaradványok, lakkmaradékok, ezekkel szenynyezett csomagolóanyagok, illetve a mezőgazdasági vegyszermaradványok ártalmatlanítására alkalmas veszélyeshulladék- égetőbe vagy -lerakóba kerüljenek. Arra kérjük a lakosságot, hogy csak az azonosított és az általunk előre közzétett hulladékfajtákat hozzák el és adják át kollégáinknak. Ellenőrizetlenül ne hagyjanak hulladékot a kijelölt helyszíneken, amelyeket a közterület-felügyelet és a rendőrség az akció ideje alatt fokozottan figyel.

 

Szalai Bélától (balról) Hartai László és Orsós János vette át az olajat tartalmazó kannákat Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Egyre tudatosabbak vagyunk

A szakember hozzátette: a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy az emberek tudatosan élnek és sokat tesznek a környezetért, arra számítanak, hogy a gyűjtések során akár több mint tíz tonna veszélyes és ugyanennyi elektronikai hulladékot is leadnak.

– Igyekeztünk olyan, főleg hétvégi időpontokat megadni, amely mindenkinek megfelelhet – tette hozzá Kazányi Gréta – Ha valakinek az adott időpontokban még sincs lehetősége leadni a hulladékot, annak sem kell fél évet várnia a következő időpontig, hiszen a Vár utcai és a Tripammer utcai hulladékudvarunkban egész évben díjmentesen vesszük át ezeket.

Az Alsótemplom előtti parkolóban pénteken szinte egymás után érkeztek az emberek, hogy leadhassák az elkülönítetten gyűjtött veszélyes hulladékukat, sokan elmondásuk szerint a garázsból, a kamrák mélyéről kaparták elő a feleslegessé vált dolgokat.

– Hifitornyot, nyomtatót, elemeket, kábeleket és akkumulátorokat hoztam, ezeket mindig félrerakom, hogy egy ilyen akcióban leadhassam – fogalmazott Maczka Irén. – Rendkívül fontos, hogy figyeljünk a környezetünkre, ezért már az unokákat is arra neveljük, gyűjtsék szelektíven a hulladékot, hiszen ezzel hosszú távon megóvjuk a környezetet. Sajnos régebben nem tudtuk, hogy mit szabad eldobni, ezért szégyellem is olykor magam. Ha akkor rendelkeztünk volna ezekkel az információkkal, akkor elképzelhető, hogy most egészségesebb világ venne körül bennünket.

Zalai Hírlap 2018.05.25.

Kanizsa TV 2018.05.22.

Lomtalanítás

Négyszáz tonna hulladék gyűlt össze a nemrégiben zárult kanizsai akcióban.

Ez mintegy 5600 köbméter hulladékot jelent. Idén a tavalyinál 60 tonnával többet gyűjtött össze a szolgáltató, amely a társasházaknál 450 konténert biztosított, a családi házas övezetekben pedig 1170 címről vitte el a lomot. A tapasztalatok idén is vegyesek.

– Felületesen, vagy talán el sem olvassák a közzétett hirdetésünket. Ez vonatkozik az elhelyezhető hulladékoknak a fajtájára is, illetve magára a gyűjtés folyamatára. Ugye be kell jelentkezni előre. A családi házas övezetekben sokan kipakolják előre, ellenőrizetlenül, aztán mennek a telefonálások és a későbbi korrigálások ezzel kapcsolatban. Illetve a társasházi közös képviselőket is kérjük mindig, hogy mérjék fel, mennyi az a hulladékmennyiség, ami várható a hozzájuk tartozó ingatlanban. Ez sem működik sajnos tökéletesen, sok helyről szinte üresen hozzuk el a konténert, de közel 20 helyre kellett pluszban konténert biztosítanunk, amit viszont ilyenkor már nem tudunk díjmentesen biztosítani - fogalmazott Császár András, a Viridis Pannonia Kft. logisztikai vezetője.

Zaol.hu 2018.05.18.

Mintegy 30 ezer virágot ültetnek ki városszerte a Netta-Pannonia Kft. munkatársai. Szerdán az Erzsébet tér és környéke volt soron.
 

A város 1200 négyzetméteren elterülő virágágyásaiba a hétfős brigádok jórészt egynyári növényeket ültetnek. A szakemberek jól haladnak, két héttel ezelőtt kezdték a munkát a Fő utcai edények megtöltésével.

– Bársonyka, kakastaréj, jégvirág, kúpvirág, vízvirág és rézvirág is kerül az ágyásokba – sorolta Molnár-Rodek Bernadett szolgáltatási és értékesítési igazgató, cégvezető. – Ezeknek a növényeknek több mint a felét a saját üvegházunkban termesztettük, ami sokkal gördülékenyebbé tette a virágültetés megtervezését. Jelenleg az Erzsébet téren dolgoznak a munkatársaink, majd a Fő utca következik, és sorban a többi virágágy kap új „lakókat”. Az Alsótemplomnál azonban idén építési munkálatok zajlanak, ezért ennek a területnek csak egy részét ültetik be. Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, akkor a jövő hét elejére végezhetünk a munkákkal.

 

A cégvezető hozzátette: a kandeláberekbe az idén is kikerülnek a futómuskátlik. Az ültetés után a növények gondozása ad majd feladatot: gyomlálni, tápoldattal kell ellátni a virágokat.

– A hét minden napján öntözünk. Idén a csendesebb locsolás érdekében elektromos szivattyúval szereltük fel a locsolóautót, így ezután már ezzel sem zavarjuk a környéken lakók éjszakai nyugalmát – tette hozzá Molnár-Rodek Bernadett.
Ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy néhány korábban beültett ládából hiányoztak a növények, a virágokat nagy valószínűséggel eltulajdonították. Az alkalmi tolvajokat csöppet sem zavarta, hogy a területre számos térfigyelő kamera lát rá.

 

KanizsaTV - 2018.05.10.

Jól szervezkedett a Pampalin csapata

 

ZAOL.hu 2018.05.10

Plüssmackó a raklapon - A közösségi oldalon a palini tinik munkája lett a nyerő

Négyszáz fiatal vett kézbe ecsetet két hete, a város napi programsorozat nyitányán, hogy a raklapfestő versenyen az üres felületekre egyedi alkotást kreáljon.

A megmérettetést harmadszor szervezte meg a Pannon Egyetem helyi kampusza és a Netta-Pannonia Kft.

A szervezők nevében dr. Birkner Zoltán kampuszigazgató tegnap elmondta: a közösségépítő program kinőtte magát az évek során. Sokan várják a város napi események részeként a raklapfestő bajnokságot.

Az elkészült munkákat a szervezők a közösségi oldalra is feltöltötték, ahol közönségszavazás révén kiválasztották a legjobbat. Idén a palini és a Zsigmondy-iskola diákjaiból álló Pampalin csapat nyert. Munkájuk egy óriás plüssmackót ábrázol, színes környezetben. A lányok elmesélték: nem készültek a versenyre, csak festették, ami éppen eszükbe jutott.

 

Letenyemédia 2018.04.05.

Újra nyitva a letenyei hulladékudvar

Letenyén 2017. november 1-től a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. látja el, így a településen található létesítmény üzemeltetése is a cég feladata.
A szükséges szerződéskötési és szakmai szervekkel lebonyolított engedélyezési eljárásokat követően Letenye Város közigazgatási területén, a Csányi út 0106/1. hrsz. alatt kedden hivatalosan is újranyitásra kerül a korábban a Zalaispa Hulladékgazdálkodási Program keretében kialakított hulladékudvar.

(Az újra megnyitott hulladékudvart Farkas Szilárd polgármester, Áfra Barnabás a Viridis Pannonia ügyvezetője és Cseresnyés Péter államtitkár adta át rendeltetésének)

A létrejött létesítmény 36 település lakóinak biztosít gyűjtési lehetőséget az általuk „termelt” hulladékok számára. A hulladékudvart Letenyén a helyi közszolgáltató, a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. üzemelteti. A cég szakképzett munkatársai által működtetett hulladékudvar olyan zárt hulladékátvevő hely, ahol a háztartásokban keletkező újrahasznosítható, valamint veszélyes és speciális kezelést igénylő hulladékok átvétele történik meghatározott nyitvatartási rend szerint.

A hulladékudvarban a szelektíven gyűjtött csomagolási hulladékok (papír, műanyag, üveg, fém), zöldhulladékok, nagyméretű hulladékok (személyautó gumiabroncsok), háztartási elektromos és elektronikai készülékek, és veszélyes hulladékok (festékek, lakkok, elemek, akkumulátorok, fénycsövek, gyógyszerek, motorolajok, kenőanyagok) helyezhetőek el. A hulladékok leadásakor lakcímkártya és fényképes igazolvány bemutatása szükséges. Az egyes hulladékfajták elkülönített, rendezett körülmények közötti gyűjtése konténerekben, illetve veszélyes hulladékok esetében fajtánként speciális, zárt konténerben történik.

A hulladékok elszállítása meghatározott rendszerességgel, illetve a gyűjtőedények telítettségének függvényében történik, a hulladékok típusuktól függően a megfelelő létesítményekben újrahasznosításra, vagy ártalmatlanításra kerülnek.
A lakosság számára már csak azért is érdemes a hulladékok egy részét a letenyei hulladékudvarba szállítani, mivel szinte minden háztartásban időről időre keletkeznek olyan hulladékok, amelyek méretüknél fogva nem helyezhetőek el a lakossági gyűjtést szolgáló edényekbe, vagy jellegüknél fogva nem vegyíthetőek a vegyes hulladékkal, de hosszú távú otthoni tárolása is kényelmetlenséggel jár.

A hulladékudvar a lakosság számára 2018. április 1. napját követően áll rendelkezésre, keddtől péntekig 7:00-12:00 és 13:00-17:00 közötti időtartamban, illetve szombati napokon 8:00-12:30 óra közötti időtartamban – ünnepnapok és munkaszüneti napok kivételével.

 

Zalai Hírlap 2018.03.20


Somogy Megyei Hírportál 2018.03.12.

Új Hulladékudvart adtak át Lábodon

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási program keretében több mint 17 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések az egész Dél- Dunántúli régióban.

A program során a települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszerek fejlesztése, regionális hulladékkezelő központok, válogatóművek létesítése, átrakóállomások és hulladékudvarok kialakítása, gyűjtő szigetek és edények beszerzése és kiosztása zajlott. A projekt eredményeként valósulhatott meg, hogy a 17 településen megépített hulladékudvarok egyikén, Lábod község közigazgatási területén is kialakíthattak egy hulladékudvart több mint százmillió forint értékben.

A létrejött létesítmény 12 település lakóinak biztosít gyűjtési lehetőséget az általuk „termelt” hulladékok számára. A lábodi hulladékudvart a helyi közszolgáltató: Viridis-Pannónia Nonprofit Kft üzemelteti. A cég szakképzett munkatársai által működtetett hulladékudvar olyan zárt hulladékátvevő hely, ahol a háztartásokban keletkező újrahasznosítható, valamint veszélyes és speciális kezelést igénylő hulladékok átvétele történik meghatározott nyitva tartás szerint. (Lábodon április 1-jétől hétfői és csütörtöki napokon nyolc és tizennégy óra között). A hulladékok leadásakor lakcímkártya és fényképes igazolvány bemutatása kötelező!

A hulladékudvarban a szelektíven gyűjtött hulladékok (papír, műanyag, üveg, fém), zöldhulladékok, nagyméretű hulladékok (személyautó gumiabroncsok), háztartási elektromos és elektronikai készülékek és veszélyes hulladékok (festékek, lakkok, elemek, akkumulátorok, fénycsövek, gyógyszerek, motorolajok, kenőanyagok) helyezhetők el. Az egyes hulladékfajták elkülönített, rendezett körülmények közötti gyűjtése konténerekben, illetve veszélyes hulladékok esetében fajtánként speciális, zárt konténerben történik. A hulladékok típusuktól függően a megfelelő létesítményekben újrahasznosításra vagy ártalmatlanításra kerülnek – monda tájékoztatójában Áfra Barnabás a Viridis ügyvezetője.

Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője is üdvözölte a hulladékudvar létesítését. Vele együtt fejlődik Lábod és a környező települések környezetvédelme. A létesítmény az életvitelüket segíti.
Lassú István polgármester szólt arról, hogy a településen már nyolcvanas években elkezdődött a hulladékgyűjtés. A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási programnak köszönhetően a régi hulladéklerakókat megszűntették. Jelenleg a községben nyolc szelektív szigetgyűjtő áll a lakosság szolgálatában. A hulladékudvar létesítése hozzájárul az ipartelep további formálásához is.

 

Zalai Hirlap 2018.02.26.

Zaol 2018.02.22.

Zaol 2018.02.20

KanizsaTv - 2018.02.20

KanizsaTv  - 2018.02.07