Mióta van a kukásautók oldalán lepke?
Egy kukásautó gurult egyedül a város egyik útján. A tavaszi napsütés vidámságot árasztott az egész világra, de az autó nem volt boldog.
Amikor az egyik kereszteződésben meg kellett állnia, négy kis pillangó szállt rá.
- Jé, egy kukásautó! – szólt az egyik.
- És milyen szomorú! - mondta egy másik.
- Vidítsuk fel! - kiáltotta a harmadik.
A jármű nem jött nagyon lázba, sőt, ha lehet, még jobban lógatta az orrát. Egykedvűen felpillantott a kis lepkékre és szomorú hangon így szólt:
- Nézzétek a festésem! Szürke és nem színes!
Ezen nem volt mit vitatni, a lepkék is elismerték, hogy bizony ez nem valami vidám dolog. Ha ők autók lennének, pláne ha kukásautók, akkor ők is szeretnének szép színekben pompázni. Összenéztek, talán még egy kicsit össze is kacsintottak, majd így kezdték vigasztalni a nagy autót.
- Emiatt ne aggódj, kicsinosítunk téged!
A kukásautó megörült ennek és mindjárt egy kicsit jobb kedve lett. De nem tartott sokáig, mert belegondolt, hogy mire ezek az apró kis lények lefestik őt, addigra eltelik egy esztendő is, annyi ideje meg neki nincs várni.
- Ugyan, ne is kezdjetek bele kedves kis pillangók. Nincs időm rá, hogy kivárjam. – szontyolodott el újra.
- Nem is állnánk neki, te vicces kis behemót! – válaszolták nevetve.
- Gyere, elkísérünk Festő Rezsőhöz! Meglátod, tetszeni fog! – kiáltották a pillangók és már repültek is, mutatva az utat. A kukásautó nem tudta, hogy merre mennek, de izgalommal töltötte el, hogy talán végre lesz valami színes rajta is.
Egy régi repülőgép hangárhoz vezette a négy kis pillangó, ahol egy földig érő köpenyben jött eléjük egy szemüveges valaki. Rezső volt az, nem vitás, hiszen a köpenye a világ összes színében pompázott.
- Jó napot! Mi járatban? Én nem termelek szemetet, csak egy egész kicsit, azt meg hazaviszem az otthoni kukába. Na gyerünk kérem, tessék gyorsan megfordulni, aztán tessék kérem engem békén hagyni! Alkotok. Most épp alkotok. – hadarta pattogó hangon Rezső.
A kukásautó illedelmesen köszönt, majd megköszörülte a torkát és belekezdett.
- Nem szemetet jöttem gyűjteni, hanem színesedni szeretnék. Kedves Rezső, járj körbe, számold meg a színeimet!
Rezső meglepődött, de kíváncsi volt és körbesétálta a nagy autót. A felénél már kezdett cöccögni, meg fejet csóválni, majd amikor visszatért, egy nagyot sóhajtott.
- Értem. Te sem tudsz segíteni… - a kukásautó szeméből már majdnem kicsordult egy könnycsepp, amikor a lepkék megszólaltak.
- Rezső! Találj ki valamit, te mindig olyan okos vagy! Légysziiii… - kérlelték egyszerre.
- Segítek, de nem tudom, hogy mit fessek rá. Én csak úgy tudok festeni, ha van hozzá valami, amit lemásolhatok. Ha van valami modell. Nézzetek körül! Itt csak ócskavasak, lyukas kerekek, rozsdás hordók vannak.
Hát, ezen aztán teljesen elszomorodott a kukásautó, és már szép csendesen fordult is kifelé a hangárból, beletörődve, hogy ő már örök életére szürke marad.
- Állj! - kiáltott a piros pillangó – van egy ötletem! Rezső! Fesd le valamilyen színre az autót!
Rezső a határozott hang miatt nem is kérdezett semmit, hanem csak fogta az ecsetet és nekiállt. Ez már egy kicsit kezdte melengetni az autó lelkét.
- Kész. Hát, szebb, mint volt, de egyhangú – mondta Rezső, miközben munkájában gyönyörködött.
- Most jövünk mi! Gyere, fesd be a szárnyamat olyan színekkel, mint amilyen a színe! Így, ez az! És most figyeljetek!
Kapta magát, és ráfeküdt az autó oldalára. Várt egy picit, elröppent onnan és láss csodát, egy gyönyörű pillangó lett az autó oldalán! Senkit sem kellett bíztatni, hirtelen hatalmas nagy sürgés-forgás lett a hangárban, Rezső nagy lendülettel mázolta a lepkék szárnyát, akik pedig kacagva röppentek az autó oldalára. Csak a nagy kukásautó állt mozdulatlanul, várva, hogy láthassa a végeredményt.
Pár perc múlva a hangárban volt egy csodálkozó Rezső, aki így szólt, hogy „nahááát”, négy szájtáti pillangó, akik csak annyit mondtak, hogy „ó” meg „hú” no meg „huhú”, és egy türelmetlen autó, aki majd szétesett az izgalomtól, miközben izgatottan kiabálta, hogy „muti, muti, mutiiiii!”. Rezső hozott egy tükröt, az autóhoz vitte, aki belepillantott és…és hosszú másodpercekre csönd lett.
- Csodaszép – rebegte kisvártatva a kukásautó, s megpróbált visszatartani egy kis könnycseppet, de nem sikerült.
- Köszönöm! Örökké hálás leszek nektek!
- No, most menj, mutasd meg a mesterművet, szeretném tudni, hogy mit szólnak a többiek! De aztán vissza gyere legkésőbb holnap! - szólt Rezső, és kihúzta magát, mert úgy érezte, hogy szépet alkotott.
- Rendben, holnap jövök! – kiabált a kukásautó, és szélsebesen robogott a telepre, hogy megmutassa a többieknek.
A telepen a portás tátott szájjal emelte fel a sorompót, hogy beengedje. Amikor a csodálkozásból feleszmélt, azonnal rohant a telefonhoz. Az igazgatót hívta.
- Igazgató úr! Igazgató úr! Most jött vissza az egyik autó, amit a huligánok összemázoltak! Siessen igazgató úr, siessen! Nagy a baj! Nagy a baj!
Egy iroda ajtaja kivágódott, amin egy igazgató rohant ki, hogy lássa ezt a botrányt, hogy mit meg nem tesznek egyesek. A telephelyen hirtelen a szél is megállt, a madarak is abbahagyták a csicsergést. Ott állt az igazgató a kukásautó mellett. Mindenki várta, hogy mi fog történni. A levegő megfagyott.
- Csodálatos – mondta egészen halkan.
Az autó nem merte elhinni, hogy valóban ezt mondta, így nem mert mosolyogni.
- Holnap minden autót ilyenre kell festeni! – adta ki a feladatot nagy örömmel az igazgató úr, amit meghallva mindenki éljenezni kezdett, csak a portás vakargatta a fejét még egy darabig.
Másnap aztán a régi hangár előtt hosszú sorokban álltak a kukásautók, várva azt, hogy megszépüljenek. Estére az utolsóval is végeztek a pillangók és Festő Rezső. Büszkén tekintettek az autókra, úgy érezték, hogy szépet alkottak.
Azóta a kukásautók oldalán lepkék vannak. A piros az erőt jelképezi, a kék a tisztaságot, a sárga a boldogságot és végül a zöld a harmóniát.
Horváth Barnabás
(10 éves)
